Az ablak sokféle lehet, itt a legjobbat találja

ablak
ablak
ablak

Nem is gondolná az ember, hogy mi minden múlik egy jó ablakon. Végre megvettük életünk első és saját lakását. Örültünk neki, mikor aláírtuk az adásvételi szerződést és végre elérkezett az időpont a beköltözéshez. Amikor még csak megnéztük, már akkor is láttuk, hogy lesz rajta mit felújítani, de olcsóbb volt, így mindenképpen meg akartuk szerezni. Csak egy festést terveztünk a beköltözés előtt és arra gondoltunk, hogy majd szép lassan, ahogy pénzünk lesz rá, majd felújítgatjuk, helyiségről helyiségre. Így is történt, beköltöztünk. Láttuk ugyan a szépséghibákat és hiányosságokat, de mosolyogtunk, hogy majd egyszer meg leszünk vele. Azonban jött a tél. A hideg szél csak úgy süvített be az ablak résein. Ujjnyi hézagok voltak a nyílászárókon, melyek semmit sem szigeteltek. Gyorsan vettünk mindenféle felragasztható szigetelő szivacsokat, hogy kibírjuk a telet, de a fűtés számlán így is megmutatkozott, hogy mennyire rossz is a régi fa ablak, még ha dupla is. Ez az ablak nem maradhatott, a felújítást itt kezdtük, mert a gáz számla az egekbe szökött.