A kerékpár fék fajták evolúciója

kerékpár tárcsafék

Az elmúlt kétszáz évben hatalmas fejlődésen mentek keresztül a kerékpár fék fajták. Ha belegondolunk, hogy az első velocipédeken még fék sem igazán volt, ma pedig egy átlagos országúti kerékpár fék is kicserélhető a legmodernebb hidraulikus tárcsafékre, akkor be kell látnunk, hogy elképesztő az innováció.

Persze legelső fékek megjelenése és napjaink tárcsafék rendszerei között a bicikli fék típusok egész sora tűnt fel, hogy aztán átadják helyüket az újabb, modernebb és hatékonyabb generációnak. Nézzük meg, hogy az elmúlt évtizedek során milyen kerékpár fék fajták kerültek szeretett bicajunkra.

Egy forgáspontos fék

egy forgáspontos kerékpár fék fajta

Az egy-forgáspontos féket a 20. század közepén fejlesztették ki és közel 40 évig töltött be meghatározó szerepet a kerékpárgyártásban. Két ismertebb változata létezik, a középhúzós, valamint az oldalhúzós féktest.

Gyakorlatilag a mai V fék elődjének tekinthető. Bár a maga idejében forradalminak számított, de a tökéletes fékhatás miatt a fékbetéteket mindig pontosan beállítva kellett tartani, ami nem volt egyszerű feladat.

Ma már furcsának tűnhet, hogy nem a villán kaptak helyet a karjai, hanem támvillák merevítésén. A középhúzós változat forgáspontja pontosan az abroncs felett helyezkedett el, innen ered az elnevezése is. Az oldalhúzós változat esetén a féktest merőleges helyzetben állt a felnivel.

Kerékpár fék fajták – két forgáspontos fék

két forgáspontos kerékpár fék

Ez a típus váltotta az egy forgáspontos fékeket a 90-es évek elején. Legnagyobb újítása az volt, hogy elnevezésének megfelelően egy újabb forgáspontot kapott a szerkezet. Ez a megoldás nemcsak azt tette lehetővé, hogy féktesteket precízen beállítsák mindkét oldalon, de egyúttal közelebb kerülhettek a felnihez. Így a működése is könnyebbé, gyorsabbá vált. Az országúti kerékpár fékek a mai napig ezen a technológián alapulnak.

U fék

Ez a féktípus a 80-as évek végén volt divatos. Főleg hegyikerékpároknál alkalmazták, közvetlenül keretre vagy villára szerelve. Az L-alakú karjai keresztben húzódtak az abroncs felett, tehát a jobb oldali fékpofát a kábel bal oldala működtette.

V fék

népszerű kerékpár fajták v fék

A kerékpár fék fajták közöl talán a V fék jelenleg a legismertebb és legelterjedtebb. A villára rögzített forgáspontú rendszer működési elve nagyon egyszerű: fékezés során két oldalról az egymással szemben álló függőleges fékkarok a bowden segítségével közrefogják a kerékpár felnijét és fékhatást fejtenek ki rá.

Hatékonysága nem mérhető a napjainkban egyre népszerűbbé váló tárcsafékhez, ám az egyszerűbb szerkezetének köszönhetően javítása könnyebb és olcsóbb.

Hátránya, hogy a fékezőfelület konkrétan a bicikli felnije, ami így a használat során folyamatosan kopik, ráadásul esőben a vizessé váló felület miatt jelentősen veszíthet a fékező erejéből.

Kerékpár fék fajták – Tárcsafék

kerékpár tárcsafék

Jelenleg épp generációváltás zajlik a kerékpár fék fajták között, hiszen a korábbi rendszereket kezdi leváltani a tárcsafék. Ennek a fék típusnak az a legnagyobb újdonsága, hogy a felni helyett a kerékagynál fejti ki hatását. Ennek köszönhetően nem koptatja folyamatosan a felnit, sokkal erősebb fékhatással rendelkezik, ráadásul hatékonysáság nem befolyásolja az eső, sár és a nedves útfelület.

Alapvetően két típusát különböztetjük meg, a mechanikus és a hidraulikus tárcsaféket.

Mechanikus tárcsafék

a mechanikus tárcsafék kompatibilis a V fék rendszerével. Ez azt jelenti, hogy egy bowden segítségével működésbe hozhatjuk a fékbetétekkel összekapcsolt munkahengert a keréktárcsánál. Mivel a beszerelését nem befolyásolja a felni mérete és anyaga, így a hegyikerékpárokon kívül bátran lehet alkalmazni hagyományos városi bicajokon is vagy szinte bármilyen kétkerekűn.

Hidraulikus tárcsafék

A hidraulikus tárcsafék működési elve eltér a mechanikus változattól. Fékezés során a fékkarban található dugattyú segítségével összenyomjuk a rendszerben lévő fékfolyadékot. Ekkor a kerékagynál elhelyezkedő, a tárcsát két oldalról közrefogó dugattyúk “összezárnak”. A folyadék tulajdonképpen kifelé (egymás felé) löki a dugattyúkat, amiken a fékbetétek helyezkednek el. A fékbetétek két oldalról nyomódnak a tárcsára, melynek hatására egy egyenletes fékhatás jön létre. Ez jelenleg a legmodernebb megoldás, ám bonyolultabb szerkezetének köszönhetően a beszerelése és a javítása is drágább.