Futás kutyával – Öröm a gazdinak, boldogság az ebnek!

Remek dolog rendszeresen edzeni, sportolni és még jobb dolog, hogyha ehhez van egy állandó partnerünk, most eltekintve azoktól, akik inkább egyedül szeretik végezni ezeket a tevékenységeket.
A futás kutyával mindig remek kikapcsolódás és tökéletes a szellemi feltöltődés szempontjából is. Nem beszélve a mozgás jótékony hatásáról. Érthető, ha sokan elgondolkodnak azon, miként is lehetne futásra sarkallni bizonyos fajtákat.
Egyes típusoknál eleve adja magát a dolog, mivel nagyon nagy a mozgásigényük és így legalább futás közben le tudják vezetni a felesleges energiájukat. De a futás kutyával minden fajtával előnyös? Bizonyára nem, ami elsősorban a testi adottságaik miatt van így.
Futás kutyával – Milyet válasszunk magunk mellé?
Természetesen ez azokra vonatkozik, akiknek még nincs, de szeretnének egy négylábú társat, akivel együtt sportolhatnak. Talán nem meglepő, de bármilyen aranyosak a tacskók és egyéb kistermetű, rövid lábú társaik, belőlük nem válik hosszútávfutó bajnok.
Akiknek pedig már van otthon egy farokcsóváló társuk… hát nekik az marad, ami jutott. Ez még nem jelenti azt, hogy egy kis kocogásra ne lehetne rábírni. Szerencsére a legtöbb kutyából sportos ebet lehet faragni. Nyilván a kitartás és a sebesség meghatározásában jelentős szerepet játszik az eredetük, illetve a már említett testfelépítésük és az életkor.
A juhászkutyáknak a mozgás természetes. Nem lesz nehéz mozgásra sarkallni a vadászkutyákat sem, vagy a skandináv fajtákat. Az agarak esetében is egyértelmű a futás szeretete, de ez nem hosszútávra szól. Ez a fajta rövid távon teljesít jól, nagy sebesség mellett, utána pedig pihennie kell.
A cane corso, az angol masztiff, bullmasztiff, egyszóval a molossoid fajták bár nagytestűek, mégsem futásra termettek. Sőt, ebben az esetben inkább kerülendő a rendszeres futás kutyával, mivel a testsúlyuk miatt a terhelés károsíthatja az ízületeiket.
Irreális elvárás lenne továbbá egy zsebkutyust, egy csivavát, máltai selyemkutyát vagy más kisebb társasági fajtát futásra invitálni. Valószínűleg nem fognak lelkesedni a sportért.
De mi a helyzet a nem fajtiszta kutyusokkal? A menhelyen lévő felnőtt keverék kutyusokról már ránézésre is meg lehet állapítani, hogy mennyire mozgékonyak, milyen a testfelépítésük, alkalmasak-e futásra. Az edzést akár azonnal el lehet kezdeni ebben az esetben.

Hogyan kezdjük a futást kutyával?
A kutyusok viszonylag hamar fejlődnek a futást illetően. Úgyhogy kezdetben talán lassabbaknak fognak tűnni, de néhány nap alatt már jó eséllyel maguk mögött hagynak, úgyhogy gazdiként nekünk is össze kell szednünk magunkat, ha nem szeretnénk szégyent vallani.
Érdemes hosszú sétákkal kezdeni, majd lassú futással és a táv fokozatos növelésével. Ösztönzésként be lehet iktatni szüneteket, amikor a kutyus valamilyen nasit kap, vagy játszunk vele, iszik stb. Így meg fogja jegyezni, hogy bizony a gazdival szaladgálni egész jó móka.
Fontos szem előtt tartani, hogy az az eb, amelyik megszerette a futást, ezután igényelni fogja azt. Minél többet mozog, annál nagyobbá válik a mozgásigénye. Ebből az következik, hogy ehhez nekünk is igazodnunk kell.
Nem szabad átesni a ló másik oldalára, figyelembe kell venni az eb életkorát. Nem várhatjuk el, hogy a jószág 10 éves kora után is hozza a korábbi formáját. Alkalmazkodni kell a szükségleteihez, annak ellenére, hogy mi sokkal tovább formában tarthatjuk magunkat.

Milyen a praktikus kutyás futás felszerelés?
Mert, ahogy nekünk is szükségünk van futócipőre, úgy a kutyás futás is külön felszerelést kíván, úgy a gazdinak, mint a kutyusnak.
Elsősorban egy megfelelő hámra lesz szükség, ami megfelelő párnázással van ellátva. Nem szabad fojtania a kutyust és nem is teheti lehetővé, hogy kibújjon belőle. Nem kell feltétlen mellettünk futnia.
Szaladhat előttünk, ezzel vezetve minket. Párnázott hámokból nincs túlkínálat, ezért nem árt azt a kutyus jelenlétében kiválasztani, amikor azt rá lehet próbálni az állatkereskedésben.
A handsfree futópóráz nagyon praktikus, mert ilyenkor mindkét kezünk szabadon marad. Nem kell lóbálnunk benne a pórázt. Ez a darab egy övből és egy gumis pórázból áll, ami értelemszerűen rugalmas és feszíthető.
Enyhe húzás tapasztalható a használata közben, ami akár a sebességünk növelésére is alkalmas. A futópóráz úgy lett kialakítva, hogy ne tartsa vissza a kutyust futás közben. Sok modell csemegetáskával, telefonzsebbel van ellátva.
Ne feledjük a hidratálást, amit magunknak és a kutyusnak is biztosítani kell egy vizespalackos itatótál formájában, amit minden állatkereskedésben, szupermarketben be lehet szerezni. Egy futó hátizsák sem árt, amiben kényelmesen elfér a mi és a kutyus futócucca pl. egy futókirándulás alkalmával.
Futás kutyával – Jól jön a tervezés
Érdemes előre megtervezni az útvonalat. Előnyös, hogyha lehetséges az olyan részek beiktatása, ahol vannak patakok, folyó vizek. Ha ez nem áll rendelkezésre, akkor mindenképp vigyünk magunkkal elegendő vizet, mert egy kutyusnak legalább 20 percenként kell innia, amire nagy melegben még sűrűbben van szüksége.
Ha mi már gyakorlott futók vagyunk, akkor ugyanazt a teljesítményt nem szabad azonnal elvárni az ebtől. Fokozatosan fog felfejlődni hozzánk, aztán lassan túl is szárnyal, ezért biztosan lesz olyan alkalom, amikor már meg kell várnia minket, hogy végre utolérjük.

Futás kutyával póráz nélkül is lehetséges, hogyha hallgat a hívó szóra. De ha elszalad és nem akaródzik visszajönni, az már inkább kergetésbe fog átcsapni.
A futás kutyával nem ajánlott a forró nyári napokon, főleg nem az aszfalton, mert az eb egyszerűen túlmelegszik és elpusztulhat.
Az egy évnél fiatalabb kutyusok még gyerekeknek számítanak. Ne várjunk tőlük 30 km-es távot. Ebben a korban inkább hosszú sétákkal lehet előkészíteni a kutyikat a futásra.
Ne erőltessünk semmit. Az ebeknek is lehet rossz napjuk, vagy megtörténhet, hogy nem érzik jól magukat. Ilyen esetben inkább egyénileg menjünk futni. Végül, de nem utolsó sorban ne futtassuk hosszútávon aszfalton, mert ez komplikációkhoz vezethet.

Futás kezdőknek – Néhány fontos tipp!
A futás kezdőknek is ajánlott és szinte bármikor elkezdhető, azonban nagyon fontos a fokozatosság, amit érdemes észben tartani.
Mutatjuk hogyan érdemes elkezdened, hogy a folyamat és a végeredmény is örömteli legyen!