Így lehet a biciklizés télen is nagy élmény

biciklizés télen

Biciklizés télen? Miért ne?!

Sokan úgy vélik, hogy a biciklizés télen nem túl praktikus. Aggódnak a hideg időjárás és az ebből fakadó megfázás miatt, de a latyakos, csúszós utakat is gyakran hozzák fel kifogásként.

Ezzel szemben, a bringázás télen kifejezetten egészséges. Főként annak tudatában, hogy a hideg hónapokban kevesebbet mozgunk, ugyanakkor többet nassolunk és sütizünk, ezért ilyenkor bizony felugrik pár kiló.

Nem árt ilyenkor egy kicsit tekerni a hidegben. A fagyos útviszony sem lehet igazi kifogás, hiszen hazánkban már hosszú évek óta nem kell komolyabb hóeséssel számolni. Szóval a biciklizés télen is csak elhatározás kérdése.

Autózás és tömegközlekedés helyett…

 

Az is komoly érv a téli biciklizés mellett, hogy gyors és kiszámítható. Amikor autóval utazunk, hajlamosak vagyunk alulöltözni, hiszen úgyis háztól házig megyünk. Később persze nem találunk a közelben parkolóhelyet vagy kiszállunk tankolni és pár perc alatt felfázunk. Nem beszélve arról, hogy órákig ülhetünk a dugóban.

Télen a tömegközlekedés is kényelmetlen: jól ismerjük a jelenséget, hogy alaposan felöltözve állunk a megállóban, a járműveken pedig ránk olvad a kabát. Majd így kimelegedve leszállunk és ismét a hideg utcán vacogunk.

A biciklizés télen sokkal egészségesebb és gyakran gyorsabb is a fenti lehetőségeknél. Igaz ugyan, hogy hideg van és a menetszél tovább csökkenti a hőérzetünket, ám ez egy egyenletes, változatlan hőmérséklet, amire előre fel kell készülni.

A biciklizés hatása testre és lélekre már jól ismert. Kár lenne a hideg idő miatt lemondani arról a sok-sok jóról, amit ez a sport nyújt nekünk. Ne féljünk hát belevágni!

Mire figyeljünk a téli bringázás során?

biciklizés télen országúton

A biciklizés hidegben is remek móka, ha tudatosan készülünk rá. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy egy melegebb ruha viselete önmagában már elég a téli biciklizéshez. A megfelelő öltözék valóban nagyon fontos, később részletesebben is foglalkozunk vele.

Van egy másik lényeges szempont, amivel a biciklizés télen biztonságosabbá tehető, mégpedig a közlekedési stílusunk. Ne csak a testünket állítsuk télire, de az agyunkat is! Ha télen pattanunk nyeregbe, a saját biztonságunk érdekében érdemes okosan közlekednünk és megfogadnunk az alábbi tanácsokat.

Tanácsok a téli közlekedéshez

  • Lehetőleg kerüljük el a vastagabb hóréteget, csúszós hófoltokat, jeges részeket. Az ilyen felületeken megcsúszhat a kerék, húz a bicikli, nagyobb a borulásveszély.
  • A biciklizés télen nagyobb féktávolságot követel tőlünk, hiszen a merevebb abroncsok és a hideg aszfalt miatt a fékút hosszabbá válik.
  • Tartsuk mindig biztosan, két kézzel a kormányt és figyeljünk az előttünk álló útszakaszra!
  • A kanyarokat érdemes óvatosabban, a nyáron megszokotthoz képest nagyobb ívben bevenni. A szűk kanyarvétel vagy hirtelen kormánymozdulat télen sokkal veszélyesebb.
  • Érdemes megfontolt módon, az átlagos tempónkhoz képest lassabban tekernünk.
  • Igyekezzünk minél könnyebb kerékpárral közlekedni! Egy megpakolt táska vagy egy nehéz kosár plusz súlyt jelent, ami hatással van a bicikli irányíthatóságára is.
  • Lehetőleg korábban induljunk útnak, mert télen az útviszonyok és az időjárás kevésbé kiszámítható.
  • Hideg időben, csúszós utakon használjuk a kerékpár hátsó fékjét. Amennyiben azt érezzük, hogy megcsúszik a kerék a fékezés során, engedjük vissza a fékkart.
  • Nézzük át a kerékpárt, zsírozzuk meg alaposan és a gumikat engedjük picit puhábbra a jobb tapadásért.

Hogyan öltözzünk?

Még nyáron is fontos a megfelelő bicajos ruházat, a hideg hónapokban pedig egyenesen kötelező megfelelő viseletet hordanunk. Most természetesen nem arról van szó, amikor átgurulunk a 200 méterre lakó ismerősünkhöz, mert olyan esetben az egyszerű utcai télikabátunk is megteszi.

meleg biciklis ruházat télen

Ha rendszeres a biciklizés télen, kerékpárral járunk munkába vagy edzés gyanánt nagyobb távokat is megteszünk, akkor feltétlenül áldoznunk kell az öltözékre.

A legtöbb ruhánk általában pamutból vagy más olyan anyagból készül, ami a hétköznapok során kényelmes viselet, ám ezek nem tudják elvezetni a verítéket, vagyis megtartják a vizet.

Egy ilyen öltözetben az intenzív tekerés során hamar megizzadunk, majd a ránk tapadó ruha még inkább hűti a testünket a hidegben. A végeredmény egy kiadós nátha, ízületeink károsodása, rosszabb esetben tüdőgyulladás. Ez senkinek sem hiányzik, szóval válasszunk helyette speciális, réteges kerékpáros ruhát!

Jó pár olyan pont van a testünkön, amit védeni kell a téli bringázás során:

  • Fej és arcüreg
  • Nyak és váll
  • Csukló és ujjak
  • Derék és medence
  • Térd és boka
  • Lábujjak

Téli kerékpáros ruházat rétegei

Hiába van 0 fok körül vagy alatta a hőmérséklet, a biciklizés télen is kimelegedéssel jár. Amennyiben megfelelően választjuk meg az öltözékünk rétegeit, ez nem okozhat gondot. Minden rétegnek megvan a saját szerepe, ráadásul egymás hatékonyságát is fokozzák. Nézzük meg ezeket a rétegeket!

Alsó réteg

A rétegek szerepe hasonló a téli futásnál használt ruházathoz. Mivel a veríték a bőrünkön keresztül távozik a szervezetünkből, így a legalsó rétegnek elsősorban ennek a nedvességnek az elvezetése a feladata. A bőrünkkel közvetlenül érintkező, speciális szövésű alsóruházat ezt a szerepét tökéletesen ellátja, így a testünk száraz marad.

Hölgyek esetén jelentősége van a megfelelő biciklis vagy sportmelltartónak is, ami a hétköznapi modellek szivacsos anyagával szemben szintén kiválóan elvezeti a nedvességet és tökéletesen kényelmes intenzív tekerés közben is.

Felső réteg

Amíg az alsóruházat feladata a nedvesség elvezetése, addig a felső réteg legfontosabb szerepe, hogy a külső időjárás viszontagságaitól óvjon minket.

Nem érdemes ezen spórolni. Szerezzünk be mindenképpen jó minőségű, lélegző, szél- és vízálló technikai ruházatot. Egy kötött pulóveren úgy átfúj a szél, hogy belekékülünk, ellenben egy prémium felsőruházatban a biciklizés télen is élmény marad.

Kiegészítők

biciklis téli öltözet

A legérzékenyebb általában a fejünk, nyakunk, lábunk és kezünk, így ezeket a testrészeket fokozottan védjük!

Jó megoldás leragasztani a fejvédő sisak szellőzőnyílásait. A bukósisak alá vegyünk sapkát is, ami eltakarja a fülünket és a homlokunkat.

A kezünket kerékpáros vagy síkesztyűvel védjük a hidegtől! Ne feledkezzünk meg a nyakmelegítőről sem, mert hálásak leszünk érte pár kilométer után.

Szintén nagyon fontos a biciklis téli maszk. Ha sétáltunk már hideg időben, akkor tapasztalhattunk, hogy mennyire kellemetlen, amikor fázni kezd az orrunk és a szánk. Kerékpáron ülve ez hatványozottan igaz. A biciklis téli maszk megóvja arcunkat és orrunkat, ugyanakkor nem akadályozza a könnyű légzést.

Rendkívül praktikus kiegészítő a téli bicikli üléshuzat vagy ülésmelegítő. Ezeket az üléshuzatokat általában vízhatlan alsó réteggel látják el, így nyirkos, deres ülésre is felhúzhatóak.

Téli biciklis cipő

A legvégére maradt a téli biciklis cipő, ami talán a legfontosabb felszerelés. Tapasztalatunk szerint, leginkább a lábunk és lábujjaink fáznak a téli biciklizés során.

Egy minőségi kerékpáros cipő, jó kamáslival kombinálva, megfelelő védelmet nyújt. Érdemes olyan modellt választanuk, aminek hosszabb a bokarésze, így könnyen ráhúzhatjuk a vízálló nadrágot. Szükség szerint használhatunk plusz túrazoknit és hőszigetelt talpbetétet is.

Érdemes megfogadunk a fenti tanácsokat, így a biciklizés télen is a mindennapi életünk része lehet!

a biciklizés hatása és előnyei

A biciklizés hatása testre és lélekre

Tudj meg többet a biciklizés pozitív hatásairól.